Pákozdi Ingókövek
Csodálatos napsütéses tavaszi vasárnapra ébredtünk, ezért úgy gondoltuk kár lenne a négy fal között tölteni a napot, kirándulunk egy nagyot a családommal. Mivel a vírushelyzet miatt sok kirándulóhely le volt zárva, ezért egy szabadon látogatható túra útvonalat kerestünk, ahol feltehetően kevés ember jár, így a Velencei Tó közelében lévő Pákozd felé vettük az irányt, a Pákozdi ingókövek felé kanyarodó túraösvényt céloztuk meg. A körülbelül 7 kilométeres útvonal nem túl nehéz, nagy emelkedők, lejtők nincsenek az útvonal jól kiépített, kavicsos, földes terepen vezet, mindössze egyetlen meredek lejtő keresztezte az utunkat, de ott sem a meredekség, hanem a talaj csúszós kavicsos földes minősége miatt volt nehéz a lejutás. Kellemes napos tavasz idő és 18-20 fok volt, vizet, szendvicset no meg némi rágcsálni valót vittünk magunkkal. Pákozdon a házak között egy kis füves téren tudtunk leparkolni, innen kisétálva máris a túra útvonalán találtunk magunkat. Az út mentén kisebb nagyobb dombokra szaladtunk fel, tavasz lévén, a rétek zöldbe borultak, mindenfelé szebbnél szebb színes virágok nyiladoztak. Lassan haladtunk, minden fát, bokrot megszemléltünk, élveztük a természet közelségét a tavaszi rét ébredezését. Rövid könnyed séta után megérkeztünk az első sziklához, a Pogány-kőhöz, amelynek a tetejéről csodálatos kilátás nyílott a Velencei-tóra és a környező hegységekre. Felmásztunk a sziklára, és sokat elidőztünk élvezve a meleg napsütést és a feledhetetlen kilátást.
Tovább sétálva, az út mellett láttunk meg Kocka, nevezetű követ, amely nagyon érdekes, és látványos, az egyik élén egyensúlyozott, és az embernek az a képzete támad, hogy mindjárt az oldalára dől. Persze az összes gyerek megpróbálta kibillenteni a hatalmas kőtömböt, de természetesen nem sikerült nekik. A kocka melletti kis tisztáson letelepedünk, kicsit felfrissítettük magunkat, fürdettük az arcunkat az egyre erősödő napsütésben.
Tovább haladva az Oroszlán sziklába botlottunk, majd egy kis ösvényen tovább sétálva nemsokára elértük a Pandur -követ. A Pandúr-kő hatalmas, gömbölyű sziklákból álló monstrum, lenyűgöző látványt nyújtott, kicsit félve, óvatosan másztunk fel rá, ami nem volt egyszerű mert eléggé csúszós volt és a gömbölyű köveken nem igazán tudtunk mibe kapaszkodni.
A szépséges sziklákat megkerülve egy völgybe vezetett az út, ahova le kellett ereszkednünk, ez nehézkes és félelmetes volt, mert elég meredeken vezet az út lefelé, és a talaj kavicsos, morzsalékos, csúszós volt, sok helyen csak a hátsó felünkön csúszva tudtunk haladni. Leérve egy kis hangulatos, völgybe érkeztünk, a fák közül a nap csak szűrve jutott át, ez igen romantikus hangulatot teremtett. Ez a völgy olyan volt, mint egy elvarázsolt erdő a magas égig nyúló egyenes fákkal, a lábunk alatt ropogó avarral, a lombokkal, amelyek szinte megérintették az égboltot. Lassan haladtunk, igyekeztük kiélvezni a látványt, a napfény játékát a lombok között.
Az erdőből kiérve apró rétek keresztezte úton haladtunk
tovább, majd hamarosan elértük a földes utat, amely visszavezetett Bennünket a
falucskába, ahol a gépkocsinkkal parkoltunk. Csodálatos napot töltöttünk a
természetben, az egész heti bezártság, tanulás, munka után jól esett egy kicsit
kimozdulni a természetbe
