Eisriesenwelt

Eiswelt jégbarlang
Mai uticélunk a körülbelül egy órányi autózásra lévő Eisweltriesen jégbarlang volt, ami, egy bájos kis osztrák városka, Werfen mellett található.
Werfen felé közeledve a hegy tetején büszkén pompázó fehér várra lettünk figyelmesek, mint később utána néztem, ez Hohenwerfen középkori vára, amit a 11. században építettek. Hohenwerfen a régió egyik legfontosabb erődítménye volt, valamikor börtönként is használták. Kívülről szédítő látvány volt, ahogy büszkén állt a hegy tetején, és elhatároztuk, ha belefér az időnkbe, megnézzük közelebbről, és belülről is. 

Mivel jól ki van táblázva könnyedén megtaláltunk az Eisriesenwelt jégbarlanghoz vezető igencsak nyaktörően kanyargós utat, bizony meglehetősen örültem amikor felértünk a hegyre, mert már kezdtem rosszul lenni a sok hajtűkanyartól. Megálltunk a hatalmas parkolóban, és egy kis meredek úton felballagtunk a jégbarlang látogatói központjához, ami egy modern jól felszerelt épület.Ott a látogatók kényelmesen fel tudnak készülni a barlanghoz vezető túrára, van csomagmegőrző, ahol ott lehet hagyni a felesleges holmikat, működik egy kis ajándékbolt amelyben csodaszép köveket, emléktárgyakat lehet vásárolni, és szép kulturált tiszta mosdó is található.  Itt lehet megvásárolni a jegyeket is, mindenféle variációban, lehet csak túrázni, a barlang megtekintése nélkül amiért nem kell fizetni, és lehet kombinált jegyet vásárolni, ami tartalmazza a kabinos felvonó használatát, és a jégbarlangba való belépőt is. A barlanghoz fel lehet menni csak gyalog is, ami könnyűnek egyáltalán nem mondható túra, de a meredekebb részek kiválthatók a felvonóval. Mi kombinált családi jegyet kértünk, magunkhoz vettük a meleg ruháinkat és útnak indultunk a felfelé a hegyen. 

Eiswelt
Eiswelt

A felvonó alsó állomásához egy húsz perces sétával jutottunk fel a meredek hegyoldalban, az út elején, egy a hegybe vájt alagúton lehet átmenni, ami a világításnak és az alagút kialakításának köszönhetően romantikus, néhol kissé félelmetes érzetet keltett. Természetesen alagutat meg is lehet kerülni, bár úgy az út egy kicsit hosszabb. 

A kis kabinos felvonó pár perc alatt felrepített bennünket a felső állomáshoz, de a célunkig, a barlang bejáratáig még jó kis túra várt ránk. A nehézségekért kárpótolt a szédítő látvány, nem győztem fotózni, mert amerre néztem, mindenfelé más és más szemet gyönyörködtető látvány tárult elém.

A barlang bejáratánál már sokan gyülekeztek, volt a ki csak pihent a hosszas túra után, és sokan öltözködtek, mert a kinti hőmérséklet ugyan 25 fok körüli volt, de bent bizony elég zord az időjárás, szükséges a meleg ruha, a csúszásmentes meleg cipő, fázósabbaknak sapka, és így utólag már tudom, egy kesztyű is jól jött volna. A barlang szájánál pihenő padok vannak kialakítva, ahol az ember átöltözhet, valamint a túra előtt és után megpihenhet és gyönyörködhet a festői kilátásban. Szükség esetére a hegy oldalában egy kis tiszta mosdó is ki van alakítva. Bizony tanácsos meleg ruhákkal készülni, mert a barlangban ilyenkor nyáron is fagypont alatti a hőmérséklet, ezt tapasztaltuk is. 

A tájékoztatóban olvastam, hogy a barlang közel 42 kilométer hosszú, ebből mindössze 2 kilométer látogatható. A barlang bejárata 1700 méter magasan van, de megéri a meredek kaptatókon felmászni, mert bent egy teljesen más világ tárul elénk, egy csodálatos fagyos jégbirodalom szemtanúi lehetünk.

A jégbarlang története

„A XIX. századig a barlangot csak vadászok és vadorzók ismerték, 1879-ben Anton Posselt salzburgi természettudós hatolt ide be hivatalosan 200 méter mélységig alászállva. Hiába volt hivatalosan is közölve a teljesítmény, igazi felfedezésére még 1920-ig várni kellett, ekkor a régió egyik híres bányásza (Alexander von Mörk) a negyven évvel korábbi útleírások alapján újra felfedezte. „Megtört a jég” – mondhatnánk – innentől sorra akadtak a jelentkezők, akik a jégbarlang meghódítására vállalkoztak. A feljutás megkönnyítésére menedékház épült, kiépítettek mászó útvonalakat is a barlang szájához. Negyed századon át csak gyalogosan lehetett feljutni ide, 1953-ban azonban egysávos út is készült, két esztendővel rá pedig kabinos felvonó.” (kirandulastippek.hu)

A bejáratál az emberek csoportokba gyülekeztek, mert a barlangba csak vezetett csoportokban lehet bemenni, volt egy német, és egy angol nyelvű gyülekezőhely, mi az angol csoporthoz álltunk, ahol mindösszesen egy fiatal pár várakozott, de a körülbelüli húsz perc várakozás során szépen összegyűlt harminc ember, ekkor érkezett az idegenvezetőnk és már indulhattunk is. Az túravezetőnk – milyen meglepő – magyar volt, de mivel a csoportban mi voltunk az egyetlen magyar család így a vezetés angol nyelven zajlott. Mivel a barlangban mesterségesen kialakított világítás nincs, ezért a bejáratnál minden család kapott egy karbidlámpát, amit a barlangba vezető nehéz faajtó kinyitásakor viharos szélként kiáramló fagyos levegő azonnal el is fújt, de bent a segítők már rutinosan vártak bennünket, és újra meggyújtották. Az óriási jéglepte birodalomban fapallókon, és jókora lépcsőkön haladtunk egyre magasabbra, ahogy a vezetőnk mondta körülbelül 700 lépcsőfokot kell megtennünk felfelé és természetesen ugyanannyit lefelé. A rácsos lépcső kicsit csúszós volt, ezért folyamatosan kapaszkodnom kellett a jéghideg korlátba, ekkor sokat gondoltam az otthon maradt meleg kesztyűmre. Teremről, teremre haladtunk mindenhol monumentális jégszobrokat csodálhattunk meg, amelyeket a túravezető magnéziumcsíkok meggyújtásával világított meg. Láthattunk a gigászi, jégből kialakult képződményeket, alakzatokat, szobrokat, amelyeknek különböző fantázianeveket is kitaláltak, mint Elefánt, vagy Jégkirálynő. Sajnos a fotózni nem lehetett, erre különösen felhívták a figyelmünket, ezért a barlang belsejét csak az Eisweltriesen hivatalos honlapjáról letöltött képeken keresztül tudom megmutatni.

 https://www.eisriesenwelt.at/

A képek persze nem tükrözik a valóságot, az egész jégvilág sokkal gigantikusabb és lenyűgözőbb látvány. A több mint egy órás túra hihetetlenül gyorsan elrepült, az ember fázni is elfelejtett annyi volt a látnivaló. A sötét barlangból kilépve a hunyorogtunk a napfényben, leültünk a pihenőpadokra kicsit szusszanni melegedni, az újabb immár lefelé kanyarodó túra előtt.