Bugibba, Valletta
2019.01.01.
Újév napján, az előző éjszakai mulatság, és a viszontagságokkal teli hazafelé való buszozás után későn keltünk. Reggeli után lementünk a házunk előtti hullámzó tengerpartra, megálltam a parton, a lábaim alatt fodrozódó víztömeg fölött és ámultam, még soha nem láttam ilyen csodálatos tengerpartot, és ennyire festőien sokszínű víztömeget. A mélykéktől egészen a fehérig, minden árnyalat csillogott a napfényben, a szél a távolban felkorbácsolta a hullámokat, így a parthoz érve hatalmas fehér tajtékként csapódott a partot övező szikláknak. A part is rendkívül sokszínű volt, a sötét barnától összes árnyalatától a bézsig, mindenféle színű, kisebb nagyobb sziklákból állt, amikre fel tudtunk mászni, vagy éppen ugrálni lehetett közöttük, annak veszélyében, hogy egy hullám eltalálja az embert, amire nem kellett sokáig várnunk, mert Ádám cipője hamar összeakaszkodott a sós vízzel. Sétáltunk a parton, ámulva csodáltunk a part és a víz magával ragadó játékát, engem teljesen megbabonázott ez a tiszta szépség, szavakkal nem lehet leírni ezt a látványt, mutassák meg inkább a képek.
A tengerparton egy kis játszóteret fedeztünk fel, teli stílusosan rák, polip, hal és hajó formájú játékokkal. Mögötte furcsa látványt nyújtott a lakótelep ahogy elnéztem az emeletes panelházak felé, úgy nézett ki minden, mint egy átlag budapesti lakótelep a hetvenes években. Olyan érzést keltett bennem mintha időutazáson vettem volna részt.
A parton számos kis étterem kínálgatta a finomabbnál finomabb falatokat, mi el is csábultunk, a hosszú séta és a jó levegő hatására nagyon éhesek lettünk. A finom ételt, a tenger fölé magasodó teraszon költöttük el, miközben a hullámok táncoltak nekünk.
Délután ismét buszra szálltunk, meg akartuk nézni Vallettát nappali fényben. A kissé félelmetes buszos utazás után a Városkapunál szálltunk le, ahol Málta szinte összes autóbusz járatának a végállomása van. A pályaudvarral szemben, Valletta híres városkapuja előtt található téren egy hatalmas, igen látványos Betlehem állt, szépen megmunkált részletekkel, valós nagyságú figurákkal.
A tér közepén egy pompás szökőkutat csodáltunk meg ez a Triton szökőkút, ahol három triton, – azaz férfi felsőtesttel rendelkező sellő – tart egy tálat.
Ezen a téren is, és városszerte rengeteg szobor található, néha egész megdöbbentő formában, mint például egymás hátán álló malacok vagy egy ember, aki a fejét egy hagymába dugja.
A pályaudvart és a várost összekötő hídon besétáltunk a hatalmas kőfallal körbevett óvárosba. A hídról letekintve egy óriási árok van, amiben fák, és virágok vannak ültetve azon kívül teljen üres mély szakadék.
A város rendkívül sokszínű, egyfelől erős az arab hatás, másfelől dél-Olaszországra emlékeztet, de felfedeztünk Angliában látott telefonfülkéket és postaládákat is, ami nem csoda, hiszen Málta valamikor Brit koronagyarmat volt. Jelenleg már Valletta az Európai Unió legkisebb fővárosa a Világörökség része, de nem egy szokványos nagy főváros. A belváros része is igen kicsi, a szélesebb, üzletekkel, éttermekkel, kávézókkal teli sétálóutcákat kisebb, szűk lépcsős utcák keresztezik, amelyek nagy része egy szintén lépcsősorban végződő sikátor, ennyit lépcsőt még életemben nem másztam meg. A városban komoly szintkülönbségek vannak meredeken lejtő szűk kis utcákon, lehet sétálgatni. A mészkőből készült sárga épületek nem minden esetben tökéletes állapotúak, az aprócska kiálló jellegzetes máltai színes erkélyek valószínűleg csak díszítő elemként lettek építve, mert nagyon aprók és sokszor zártak. Városszerte sok kis templom található, érdekes volt, hogy amikor betekintettünk egy-egy kinyíló kapun meglepődve vettük észre, hogy egy templomba érkeztünk. Habár január elseje volt, ráadásul nem volt turistaszezon, nem csak az éttermek, és kávézók, hanem a boltok nagy része is nyitva tartott, és az utcákon is rengeteg ember sétálgatott. Alkonyatig róttuk a meredek, köves utcákat, élveztük a januári langyos, romantikus estét majd miután végleg beesteledett, egy lélekvesztő buszos rohammal visszatértünk Buggibbába.
Novák Marianna