Caminito del Rey, Torcal del Antiquera
2019.03.22.
Péntek reggel, a város éppen, hogy ébredezett, az utcán a forgalom is elenyésző volt amikor mi útra keltünk, gépkocsit béreltünk, és az ország belseje felé, indultunk, úti célunk a Caminito del Rey volt. A Cminito del Rey, magyarul királyok útja, két vízesés között vezető, keskeny ösvény, amely a sziklafal oldalában kígyózik, néhol szédítő magasságban.
A helyszínre érkezve le kellett győznünk az első akadályt, parkolóhelyet kellett keresnünk, végül az út szélén az úttest és a szakadék között tudtunk megállni. A Caminito del Rey kezdő állomásához egy keskeny alagúton kellett végig gyalogolnunk, ami annyira szűk és alacsony volt, hogy egy ember alig fért el, a magasabb túrázók behúzták a nyakukat, és görnyedtek, nehogy a beverjék a fejüket, ráadásul a világítás sem volt bevezetve, így a telefonunk lámpájának fényénél tettük meg ezt a körülbelül fél kilométeres távot. A belépőt érdemes előre, online megvásárolni, ellenkező esetben sokat kell sorban állni, de előfordulhat, hogy a helyszínen nem biztos, hogy lehet jegyet kapni. A túra kezdő állomására érkezve, némi várakozás, valamint egy rövid angol nyelvű balesetvédelmi, és biztonságtechnikai oktatás után készen álltunk, hogy megtegyük a közel öt kilométeres távot. Minden látogató kapott egy fehér munkavédelmi sisakot, aminek a funkciója, csak a túra során vált világossá számomra.
Csoportosan, de vezető nélkül vágtunk neki az útnak, és mivel csak egy irányban lehet haladni, valamint táblákkal, nyilakkal pontosan kijelölt, ezért eltévedni lehetetlen. A túra során szerzett élményeimet nehéz szavakba foglalni, az ösvény páratlan környezetben, magasan a sziklafalra épített fából készült hidakon halad végig, szédítő látványt nyújtva a látogatóknak. A szakadék alján egy folyó morajlik, amely néhol csörgedező patakként, máshol zubogó vízesésként tárul a szemünk elé, és végigkísér bennünket.
Hihetetlen mélységeken és magasságokon mentünk keresztül, alattunk szakadék, felettünk hatalmas sziklafal tornyosult. Néhol teljesen belefeledkeztem a látványba, automatikusan lépkedtem előre, és ha nem lett volna rajtam a védősisak bizony oda-oda koccantottam volna a fejemet a fölém meredező kiálló sziklaperemhez. (mire is jó az a sisak)
A csoport kissé szétszéledt, mindenki egyéni tempója szerint menetelt. Az ösvényen száz méterenként kis tábla van elhelyezve, tájékoztatva a gyaloglókat, hogy mekkora távot tettünk meg, és mennyi van még hátra.
Az út vége felé építettek a szakadék fölé egy kiívelő pallót, ahova kiállhattunk fényképezkedni, ide minden családot, vagy baráti társaságot külön engedtek fel a szervezők, biztonsági okok miatt. A túra csúcspontja az ösvény végénél várt, ahol a két sziklafal között a szakadék felett egy keskeny függőhíd ívelt át. A hídra is – szintén biztonsági okokból – csak pár ember léphetett egyszerre, ott áthaladni félelmetes, elképesztő és káprázatos volt. Nekem nincs tériszonyom, de amikor a híd közepén megálltam, hogy tüzetesen körülnézzek, és lepillantottam a szédítő mélységbe, bizony száguldott az adrenalin az ereimben. Alattam közel száz méteres mélységben kígyózott a patak, a híd két oldalán a fenségesen fölém tornyosuló sziklafal lenyűgöző látványt nyújtott, és én ott álltam a kettő között, egy keskeny alig egy méter széles, deszkákból épített ingatag hídon ég és föld között. Az érzés amit éreztem szavakba nem önthető, arra gondoltam milyen kicsi is az ember. A híd végén az útnak is vége lett, fájó szívvel búcsúztam, észre sem vettem, hogy közel öt kilométert gyalogoltam. Rövid pihenő után autóval folytattuk az utunkat a következő állomás az egy órányi távolságra fekvő Torcal del Antiquera volt.
Az El Torcal egy nemzeti park, ahol a hatalmas mészkősziklákat a tenger, később a szél és az eső formálta olyanná amilyen most megcsodáltunk. Mielőtt beléptünk volna a sziklák közé, megebédeltünk a nemzeti park bejáratánál található látogatói központ éttermében, mert bizony megéheztünk a Caminito del Rey szépségeinek feldolgozása közben. Erőt gyűjtöttünk az újabb túrához, az újabb szédületes élmény befogadására. A sziklapark sziklái nem csak a parkban találhatók meg, hanem végigkíséri a látogatókat a parkhoz vezető úton is. A szél és víz formálta sziklaképződmények ámulatba ejtettek bennünket, egyszerre megdöbbentő, és mesébe illő a látványt nyújtottak. Hihetetlen, hogy mit tud művelni az időjárás ezekkel a robusztus, rettenthetetlen és kemény sziklákkal.
Bementünk a kövek közé, felmásztunk a magas sziklafalra, ahol ámulatba ejtő kilátás tárult elénk. A park növényvilága is érdekes volt, a kövek között seregnyi színes virág nyílott, a színes virágok, a fű és a fák zöldje vidám érdekes kontrasztot alkotott a szürke sziklákkal.
A képződmények között volt olyan is, amit úgy formált meg a természet, hogy valamiféle alakot öltött, így célzottam kerestük a „kanárit”, a „herceget a fehér lovon”, a „púpos tevét”. Úgy ugráltam a köveken, mint egy kisgyerek, élveztem a látványt, természet közelségét, teljesen beszippantotta gondtalanság és szabadság érzése, a játék közben észre sem vettük, hogy lassan ránk alkonyodott, ideje volt hazaindulni.
