Madeira
Madeira szigete körülbelül 5 millió évvel alakult ki, amikor az Atlanti-óceán nyugati részén vulkáni mozgolódások indultak meg, majd az egymást követő kitörések lávarétegeket, hamut és sziklákat dobáltak le az óceánba, amelyek végül szigeteket képeztek. Madeirát már rómaiak is ismerték Lila sziget néven, valamint a sziget egy 1351-es firenzei Medici-féle világtérképen is szerepel, Isola de Legname azaz Fa-sziget néven, de érdekes módon a 15. századig itt senki nem telepedett le.
Madeira igazi története azonban csak az 1400-as években kezdődött, amikor János király és Tengerész Henrik kezdeményezésére a portugál hajósok elindultak felderíteni az Atlanti szigeteket és az Észak-Afrikai partvidéket. Ennek az egyik oka volt, hogy, Portugália igen csak szűkölködött a gabonafélékben, így mielőbb új gabonatermesztésre alkalmas helyet kellett találni, a másik ok pedig az Indiába vezető út keresése volt. Így történt, hogy 1419-ben három kiváló tengerész, Joao Goncalves Zarco, Tristao Vaz Teixeira, valamint Bartolomeu Perestrelo és legénységük elindultak, hogy Afrikát megkerülve eljussanak Indiába, ám az óceán közepén hatalmas viharba keverednek, és a dühöngő víztömeg egy ismeretlen területre vetette őket. Nagyon hálásak voltak, hogy túlélték a vihart és végre szárazföldet érezhettek a lábuk alatt, ezért a kikötőt ahol partot értek elnevezték Szent Kikötőnek, azaz Porto Santo-nak. Lisszabonba való visszatérésük után a portugál király hivatalosan is kinyilvánította a szigetcsoporthoz való birtokjogát, a kormányzói tisztséget pedig Henrik hercegnek adta, akinek a támogatásával a flotta egy évvel később visszatért a szigetre, amelyet a bőséges növényzet miatt „ilha da madeira„ Fák szigetének” neveztek el.
1420-ban a szigeten hatalmas tűz tombolt, – egyes legendák szerint az egyik felfedező gyújtotta fel mert a buja növényzeten nem tudta átverekedni magát és annyira bedühödött, hogy tüzet gyújtott. Ekkor a növényzet egy része a lángok martalékává vált, de hamar kiderült, hogy ez a tragédia előnyt is rejt, mivel a talaj vulkanikus eredetű, a hamu segít megtermékenyíteni a földet. Ráadásul bőséges vízforrás is található, így a terület mezőgazdasági szempontból kiváló lehetőségekkel rendelkezik, ami a gyarmatosítókat a cukornád és a szőlő behozatalára, és telepítésére ösztönözte. Bár a szigetet 1419-ben fedezték fel, a gyarmatosítás csak 1425-ben kezdődött, amikor a portugálok rájöttek, hogy a sziget tele van természeti erőforrásokkal, és stratégiailag is fontos helyen található. Madeirán a sziget vulkanikus eredete miatt, nincs talajvíz, ezért kutat sem érdemes fúrni, így az érkező telepeseknek olyan helyet kellett találni, ami a víz mellett van, és lehetőleg közel a tengerparthoz. Síkabb laposabb területeket kerestek, ahol mezőgazdasági tevékenységeket tudtak kezdeni, valamint a halászat miatt fontos volt az óceán közelsége, ezért az első településeket a part menti édesvízzel ellátott helyeken alakították ki. A gyarmatosítás biztosítása érdekében Henrik herceg három részre osztotta fel a szigetcsoportot, Tristao Vaz Teixeira, Madeira keleti részét kapta meg, amelynek fővárosa Machico lett, Joao Goncalves Zarco, Funchalban telepedett le, Bartolomeu Perestrelo, pedig Porto Santo szigetének kormányzásáért lett a felelős. Madeira ekkor hatalmas fejlődésnek indult, és hamarosan virágzott a mezőgazdaság és a kereskedelem, a legfontosabb termény a cukornád, és a szőlő lett.
Machiko városa nevének a keletkezéséhez egy szomorú legenda is fűződik, miszerint Robert Machim egy alacsony származású skót férfi beleszeretett Dorset grófjának lányába, Anna d’Arfet kisasszonyba. Ám a szülők a lányukat másnak szánták, így a szerelmes férfi a barátai segítségével elszöktette a lányt az esküvő elől. Franciaország felé hajóztak, amikor egy vihar eltérítette őket, és egy ismeretlen, zöld szigeten találták magukat, a törékeny kisasszony azonban megbetegedett és hamarosan meghalt, szerelmese nem akart nélküle élni és nem sokkal később követte a lányt. A hajó legénysége eltemette a nevét a sírjára véste, a három felfedező ezt a sírhantot találta meg és ezért nevezték el a helyet Machikonak. Itt alakult meg a sziget első portugál települése, amelynek kormányzója Tristao Vaz Teixeira, lett és több mint fél évszázadon át ez volt a sziget fővárosa is. 1419. július 2-án, egy ferences barát itt mondta el a sziget első miséjét és itt építették fel a sziget első kápolnáját is.
A mi kalandunk ezen a csodálatos szigeten 2020 telén kezdődött – volna. Az utazást a férjem számára születésnapi meglepetésként szerveztem, de a covid egy tollvonással törölte az egészet. Az utazás kicsit még váratott magára, de végre október végén egy hűvös napsütötte délutánon elindultunk Ferihegyről és estefelé már Lisszabon utcáin sétáltunk, ahol egy éjszakát töltöttünk. Reggel még elfogyasztottunk egy fantasztikus reggelit a híres Pasteis de Belém cukrászdában, majd a metróval a reptérre utaztunk.
Már alkonyodott amikor a gépünk a Madeira repülőterén leszállt, amint a gépből kiléptem lépcsőre, hirtelen megcsapott a nedves, párás, meleg levegő, amely annyira jellemző a mediterrán, szubtrópusi éghajlatra, ezt azonban az otthoni hűvös idő után nagyon élveztem. A terminálból kiérve szomorúan vettük észre, hogy csöpörög az eső, de nem is csöpög, hanem szitál, illetve még csak nem is szitál, hanem lebeg, ezt később is észrevettem, hogy itt nagyon jellemző ez a a csapadékforma. A szigeten körbehaladó Aerobus megállója a terminál kijáratával szemben van így hamar megtaláltuk és mire a busz megérkezett azt is sikerült kiderítenünk, hogy hol kell leszállnunk. A szállásunk Funchal központjában volt, a megállótól 10 percnyi sétára, ahova kissé elázva, érkeztünk. Miután berendezkedtünk sétáltunk egyet az alkonyatba boruló városban, ekkorra már az eső is elállt, a hőmérséklet kellemes 20 fok körül lehetett.
Másnap Madeira keleti részének a felfedezése volt tervezve, szervezett kirándulás keretén belül, amelynek induló állomása Duas Torres hotel előtt volt. A szállásunkról busszal utaztunk a hotel elé, szerencsére Funchal tömegközlekedése igen jó, a buszok időben érkeznek, modernek, tiszták, a megállók jól ki vannak táblázva, az útvonal kiválóan követhető. Jegyet a buszsofőrnél lehet kapni, egy út 1,94 EUR-ba kerül, lehet ugyan napijegyet venni, de mivel mi nem sokat utaztunk tömegközlekedéssel, így számunkra nem lett volna értelme. A sziget felfedezéséhez érdemes autót bérelni, mert a távolabbi helyekre tömegközlekedéssel nem lehet, vagy csak nagyon lassan és nehézkesen lehet eljutni. Annak ellenére, hogy viszonylag tapasztalt utazók vagyunk, és az angol nyelvű kommunikációval sincs problémánk, autóbérlés helyett idegenvezető által szervezett túrákat választottunk, és az utazás során többször beláttuk, hogy bizony nagyon jól tettük. Túra- és idegenvezetőnk Linda nagyon kedves, figyelmes, és igen felkészült, rengeteg olyan, történetet mesélt Madeira történetéről, történelméről, valamint jelenlegi mindennapjairól, amit magunktól nem biztos, hogy megtaláltunk, vagy hallottunk volna. Lindával a közösségi oldalon vettem fel a kapcsolatot, és a segítségével állítottuk össze a programunkat.
https://www.madeirawithlinda.com/ https://www.facebook.com/madeirawithlinda
Első napon a túránkat a Funchaltól keletre fekvő Rota de Banana ültetvényen kezdtük, ahol megtudtuk, hogyan is „születnek” a banánok, és milyen úton módon kerülnek az asztalunkra. Linda nagyon sok információt elmondott ezekről a finom és kedvelt gyümölcsökről, a termesztésükről, a gondozásukról, az alábbi érdekességeket is Ő mesélte nekünk az ültetvényre vezető úton.
Madeirán a földet a meredek hegyoldalakon teraszos formában művelik meg, 300 méterig banán 300 méter felett pedig szőlőültetvények találhatók.
A banán lágyszárú növény, de méretét tekintve sokszor eléri a fa magasságot, azonban sokan nem tudják, hogy valójában nem fa, hanem fűféle, ezért nem is úgy viselkedik mint egy fa, például nagyon sok hajtást a gyökeréről hoz. A banán a legmagasabb egyszikű, lágy szárú növény a világon, körülbelül egy év amíg termőre fordul, és 12-16 hónap, amíg leterem. Ez az igen érdekes növény 3–10 méter magasra nő, a törzse nem igazi törzs, hanem áltörzs, ami egymásra boruló, spirálisan elhelyezkedő levelekből és a kemény hüvelyeiből áll. Virágzata ami egylaki, az áltörzs közepéből bukkan ki, az összetett fürtvirágzat eléri a 2 métert is, és egy hosszú virágtengelyen csüng lefelé. Fölül növekszenek a porzós, alul pedig a termős virágok, az alsó termős virágzatát lilás murvalevél öleli körül. Termése bogyótermés, a kis banánok amelyek eredetileg egyenesek a talaj felé nőnek, majd növekedés közben igyekeznek a nap felé fordulni, ezért lesznek görbék. Amikor a banán terem a fürtök súlya lehúzza a lágy szárat, ekkor a szár megtörik, az anya növény elhal, és mellette az utód kezd termőre fordulni, így egymás mellett családok alakulnak ki, ahol mindig az aktuális egyed hozza a gyümölcsöt. Ez egy szép természetes folyamat, ám az ember beavatkozik és villás karókkal kitámasztja a növény szárát, így nem törik le, ezért ha azt akarjuk, hogy utód is teremjen akkor le kell vágni a letermett szárat. Néhol a banánfürtöket kék zacskóba csomagolják, de nem azért, hogy gyorsabban érjen, az oka igen gyakorlatias, amikor a banán levele elkezd felcakkosodni, a szélben a levelek hozzáütődnek a már majdnem érett banánhoz, ezért a gyümölcs nem lesz hibátlan, így a piacon csökken az értéke. Azzal, hogy zacskóba csomagolják megvédik a sérülésektől, ám a csomagolás miatt a gyümölcs könnyen be is bogarasodhat, viszont a kártevők a kék színt nem szeretik ezért kék a csomagolás színe. Madeira szigetén igen nagy hagyománya van a banán termesztésének, bármerre járunk, nézünk, mindenfelé banánkerteket láthatunk, nekem nagyon tetszett, hogy a városokban a szállodák, és a házak kertjében mindenfelé banánültetvényeket csodálhatunk meg. A banánültetvényen sétálva megcsodálhattuk a banánok fejlődését, növekedésének szinte minden fázisát, virágzását, a kisebb zöld föld felé tekintő gyümölcsöket, és a nagyobbacska a nap felé törekvő már görbülő banánokat.
A szigeten a banán és minden más termőföldek öntözését a levadákkal oldják meg, a gazdák a földeket szigorúan meghatározott időben öntözik, amikor az adott föld öntözési ideje van, a gazda beteszi a levadába az erre a célra odahelyezett követ, amivel eltereli a vizet a földjére. A levadákat manapság nem csak öntözésre használják ezekben a csatornákban vezetik a vizet a kis vízi erőművekhez amelyek napjainkban sziget áramtermelésének mintegy ötödét állítják elő. Ezek a levadák eredetileg vízvezető csatornák, de ezek alkotják a sziget méltán híres és különleges turistaútjait is, amelyek szinte teljesen behálózzák Madeira szigetét, amelyek között bőven lehet válogatni, van igen könnyen teljesíthető és nehezebb tapasztalt túrázók számára való is. Ezeket a kirándulóhelyeket nem csak a turisták, hanem a szigeten lakók is előszeretettel látogatják. Nagyon fontos, hogy a túrára való indulás előtt tájékozódjunk az időjárásról, mert nagy esőzés esetén az út veszélyessé válhat.
A banánültetvényről Madalena do Mar városába sétáltunk, amelynek magyar vonatkozása is van, mégpedig I. Ulászló lengyel-magyar király személyében. Azt tudjuk, hogy a magyar történelem szerint I. Ulászló király 1444-ben, a várnai csatában elesett, ám a Madeirai történelem szerint csak megsebesült a karján és a lábán, majd elmenekült a Sínai félszigeten található Szent Katalin rendbe, ahol zarándokként bűnbánatot tartott. Később Madeirára költözött és feleségül vette az egyik nemes lányát Senorina Anest. A pár esküvőjén a tanú maga a portugál király volt, a terület tulajdonosa Tengerész Henrik pedig nászajándékul nekik ajándékozta Maderina do Mar területet. Ulászló és ifjú felesége építettek egy szép kis házat, majd egy kis templomot is, ahova egy flamand festőtől rendeltek oltárképet. A festő az akkori szokás szerint belefestette az oltárképbe a megrendelőket is, így derült ki, hogy Német Henrik álnéven élt itt, Ulászló a lengyel-magyar király.
Madalena do Mar napsütötte városából, Madeira egyik legegyedibb és legtitokzatosabb részére az ősi, ködös erdő, a varázslatos Fanal Forest, Fanal Erdő felé utaztunk, amely Madeira szigetének északi részén található, és a Laurisilva babérerdő része. Ez a mesebeli hely, amelyre gyakran telepszik titokzatos köd, olyan sejtelmes fényt kölcsönöz a területnek, hogy az ember úgy érzi nem is a valóságban jár. A közel 600 éves megcsavarodott ágú fák, amelyeknek egyes részei vékony moharétegekkel vannak beborítva, olyan érdekes formát alkotnak, mintha táncolnának. Közöttük sétálgatva, olyan érzésem volt, mintha egy misztikus mesébe kerültem volna, és ezek a furcsa formájú fák mindjárt életre kelnek és lassú mozgásba kezdenek körülöttem. A növények között sétálgató és békésen legelésző tehenek még inkább mesebelivé varázsolták az egész tájat. A különböző formájú girbegurba ágakat tartó fákban megannyi érdekes figurát fedezhetünk fel mint például gorillát, polipot, táncosnőt, gyalogkakukkot, vagy épp a karját nyújtó táncosnőt.
Ottjártunkkor a köd szinte teljesen leereszkedett a így a már tőlünk 10-20 méterre lévő fa is homályba burkolózva, elbújva, sejtelmesen nyújtogatta az ágait. Úgy éreztem mintha minden lelassul volna körülöttem, a sejtelmes táj, a titokzatosan nyújtózkodó fák, a legelésző tehénkék, teljesen elbűvöltek, mintha csodaországban pottyantam volna. Ez a szinte érintetlen szépségű erdő ökológiai szempontból is igen fontos ezért fokozottan védett, az UNESCO 1999 decemberében a Természeti Világörökség részévé nyilvánította.
A misztikus világból visszaröppenve folytattuk az utunkat a valóságba, a következő állomásunk az Eira da Achada kilátó volt, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik Madeira egész káprázatos északi partjára. Ez a kis kilátó ahol található játszótér, piknikezőhely, és illemhely is, 2009-ben nyílt meg és közkedvelt pihenőhely mind a turisták, mind a helyi lakosok körében.
A kilátó után Porto Moniz felé kanyarodtunk ami egy elbűvölő kisváros a sziget északi partján, mindössze 2500 lakost számol és az északi part legnyugatibb települése. Az 1960-as évekig csak a tengerről lehetett megközelíteni, ekkor kezdték el építeni a Ribeira da Janelát, Seixalt és São Vicentét összekötő tengerparti utat. Ez akkor egy keskeny egysávos út volt, majd 1986-ban amikor Portugália belépett az Európai Unióba, széles, a hegyeket alagutakkal áthidalót korszerű utat építettek, amelyet az Unió jelentősen támogatott, és ma már ez az ER 101 jelű út vezet körbe a sziget partvidékén. A régi közút manapság már használhatatlan, de néhol felfedezhetők még a maradványai. A városka leghíresebb látnivalói az óceánparti lávamedencék, amelyek a kialudt vulkánok lávafolyamából keletkeztek, és a hullámverés mosott ki, ezeket a természetes medencéket később a sok baleset miatt felújították és biztonságossá tették. A medencéket dagály idején a felcsapó hullámok töltik fel, így meleg és főleg biztonságos vizet biztosít a fürdőzéshez, a strandok egy része fizetős, egy része pedig szabad strandként működik. Amikor megérkeztünk, a lávamedencék ragyogó napsütésben csillogtak, irigykedve néztük a vidáman úszkáló fürdőzőket, körbejártunk a sziklák között, megcsodáltuk, a medencék kiépített falát csapkodó óceán hullámait. Sajnos pár perc elteltével hangos dörgések közepette megnyíltak az égi csatornák és hatalmas felhőszakadás zúdult ránk. Beszaladtunk a strand melletti kis ajándékboltba és reménykedtünk, hogy hamar elvonul a vihar. Sajnos ezúttal nem így lett így, mire a buszhoz értünk bizony bőrig áztunk, de Madeira ilyen, az időjárás szeszélyes és igen változékony.
Az ebédet a Lounge Bar Lube Naval do Seixal kis óceánparti bárban költöttük el. Érkezéskor egy pohár Ponchát vagy madeirai rumot kóstolhattunk, ki mit választott, én a Ponchát kértem, már alig vártam, hogy megkóstolhassam, nagyon kíváncsi voltam milyen lehet, mert sokat hallottam erről a tipikus madeirai italkülönlegességről. Mit mondjak, nem csalódtam, nekem nagyon ízlett. De mi is a a Poncha, és hogy született? A poncha Madeira leghagyományosabb itala tehát aki Madeirára látogat szinte kötelező megkóstolni, és aki egyszer megkóstolja biztos nem fog csalódni. Az eredeti ponchában a rum mellett citromlé és „cukornádméz”, azaz melasz van. A Poncha története is nagyon érdekes, a 15. századi nagy felfedezések korára nyúlik vissza, amikor is elkezdődtek a gyarmatosítások és a tengerészek hosszú-hosszú hónapokig hajóztak az óceánon, egy komoly rettegett betegség ütötte fel a fejét a skorbut, amelyet a C-vitamin hiánya okozott. Ennek oka, hogy a hónapokig tartó hajózás alatt a tengerészek nem jutottak megfelelő vitamint utánpótláshoz, mert a gyümölcs megromlott, a kicsavart citrusok leve pedig megposhadt, így ki kellett találni valamit, ami tartósítja a vitamint, és hosszú időn át eltartható, így történt, hogy a citrom levét rummal keverték össze, és hogy ne legyen nagyon savanyú, mézzel édesítették. Ezért is volt, hogy az eredeti ponchát „Pescadorának”, Fishermannek hívták, és később, az évek során ezt a receptet tökéletesítették és különféle ízekkel keverték, mint például a narancs, egyéb trópusi gyümölcsök, például a maracuja, nekem ez lett a kedvencem, mert kicsit édesebb mint a citromos testvére. A szigeten mindenhol lehet ezt az italt kapni, sőt, ha valaki látni szeretné, hogyan készül a cukornádrum, Porto da Cruzban van egy olyan rumlepárló, amely gőzzel működik.
A Poncha készítése:
1 csésze Brandy, Rum, vagy madeirai cukornád pálinka
2-3 evőkanál méz
1 citrom
1 narancs
A citrom és a narancs levét felverjük, majd félretesszük, a citrom és a narancs héját szeletekre vágjuk. Egy nagy üvegben keverjük össze a héjakat, adjuk hozzá a mézet és jó alaposan keverjük össze majd adjuk hozzá az arguardente-t (rumot), valamint a citrom és a narancs levét. Ezután hagyjuk a hozzávalókat az üvegben ázni 2-4 órán keresztül. Tálaláskor szűrjük le a folyadékot a héjakról és hűtve, de jég nélkül szolgáljuk fel.
Az üdvözlő ital elfogyasztása után előételként tapadókagylót ettünk, amit fokhagymás vajon sütöttek meg, majd tálaláskor citrommal locsoltuk, és kiszippantottuk a héjából. Én nem szeretem a tengeri herkentyűket, de megkóstoltam és bár nem lesz a kedvencem, de ízletesnek találtam. Később Linda elmondta, hogy ez az állat igazából nem is kagyló, hanem csiga. Csiga, vagy kagyló, nekem mindegy volt, érdekes egzotikus ízvilágot adott. A kagyló mellé Bolo de Caco-t fogyasztottunk, ami egy kerek lapos agyagedényben sütött, pirított, fokhagymás vajjal megkent fehér kenyér. Ezt a kenyeret a helyiek általában hagyományosan előételként eszik úgy készítik, hogy a kör alakú kis fehér kenyeret félbevágják, megmelegítik, megkenik vajjal és fokhagymával, majd csíkokra vágják, és így tálalják. Nagyon ízletesnek találtam, de vigyázni kell mert igen laktató, és ha sokat eszik belőle az ember nem marad hely a többi finomságnak. Főételkét egy szintén hagyományos portugál ételt ettünk – amit mi már Lisszabonban kóstoltunk, de sajnos nem tudom a nevét – marhahúsból áll és a húsra egy tükörtojást ütnek, ezt zöldségekkel és krumplival tálalják.
Seixal település közvetlenül az óceán partján a sziget északnyugati részén található, körülbelül 700 lakosa van és Porto Moniz önkormányzatának része. Ez a kis falu az egyedülálló szépségű sziklák között fekvő fekete homokos strandjáról és a természetes lávamedencéiről ismert, valamint kiváló körülményeket biztosít a szörfösöknek is. Ismert még a szépséges teraszos szőlőültetvényeiről is, az itt termett gyümölcsöket Madeira száraz borának készítéséhez használják. Az ebéd után sétáltunk a part mentén, megnéztük a Seixal híres fekete homok strandját, és aki akart úszhatott is a strandon, vagy az étterem mellett kialakított csodás lávamedencében.
Az ebéd utáni séta, után Cabo Girao felé vettük az irányt, előtte megálltunk megcsodálni a Miradouro Agua d’Alto vízesést, ami az előző napokban lezúduló sok eső hatására teljes pompájában tündökölt, a hatalmas víztömeg fátyolként hullott le az út melletti völgybe.
A Cabo Girão kilátó, Európa legmagasabb sziklái közül kiemelkedő 580 méteres magasságban található, az ide épített üveges Skywalk sétányról hihetetlen kilátás nyílik Madeira tengerpartjára, Funchalra és Câmara de Lobos városára. Szerencsére az esőfelhők elvonultak, így a csodálatos napsütésben csodálhattuk meg a kilátást, ezzel zártuk a napot.
Funchalba való visszaérkezésünk után kicsit felfrissítettük magunkat, majd a sétáltunk egyet az örökké nyüzsgő városban, élveztük, hogy meleg van még este is, útközben belefutottunk éppen akkor zajló Funchal Rally autóinak a bemutatkozó rendezvényébe.
