wall_1
wall_2
stpaul

Mdina

Ezen a napon Mdina városába látogattunk el, ahol három évvel ezelőtt egy hideg esős januári napon már jártunk, de úgy gondoltuk, tartogat számunkra még érdekességeket ezért ismét ellátogattunk a festői szépségű kis városkába.

Mdina a sziget egykori fővárosa, volt, a hosszú szűk, utcácskáival, a virágokkal és színes erkélyekkel borított sárgás falakkal, történelmi épületeivel és templomaival nagyon romantikus, csodálatos kis település. A várost a föníciaiak alapították, később a rómaiak kibővítették és akkor kapta a Melita nevet, majd az arabok körülvették a jelenlegi városfallal, ekkor lett a Medina néven legbiztonságosabb város, és Málta fővárosa egészen az 1565-ig.    

Ekkor azonban a lovagok jobbnak látták, ha a kikötő közelében helyezkedik el a fővárosuk, így lett Valletta lett a központ. Mdinát csendes városnak is nevezik, ami igen találó név, hiszen a városfalak által körbevett területen nincs gépkocsiforgalom, valamint a városnak mindösszesen 300 állandó lakosa van, bár a turista forgalom meglehetősen élénk. A városba a főkapunk keresztül, lehet besétálni, amit 18. századi oroszlánok őrzik, a kapu felett Vilhena nagymester címere látható, belső oldalán pedig a középkori városképet örökítették meg.

A városkaput elhagyva az utca mindkét oldalán csodálatos palotákat és templomokat fedezhet fel a látogató, minden irányba szúk szinte egyforma kis utcák futnak ahol könnyű eltévedni, a sárgás kőfalak mentén titokzatos ajtók, néhol mókás kopogtatókkal. Jellemző, hogy az épületeken az ajtók, ablakok mentén színes futó növények, virágok törik meg a magas falak egyhangúságát.

Pár száz méterre a megérkezünk a St. Paul ’s térre, amelyet a Szent Pál katedrális ural. A Szent Pál katedrális homlokzatán két óra van, amelyek különböző időt mutatnak, azt hinnénk elromlottak, de nem, szándékosan mutatnak különböző időt, hogy megtévesszék az ördögöt. A szűk kis utcákon csatangolva megérkeztünk a Kingt of Málta Experience, a Máltai Lovagok múzeumhoz, ahol egy lovagi ruhába öltözött úr invitálta a turistákat a múzeumba. A kiállítás egy 3D film vetítésével kezdődik, ahol a látogatókat visszarepítik a 16. századba, a Máltai lovagrend megalakulásának körülményihez és a kezdetekhez. A film után beléphetünk a múzeumba, ahol egy audiovizuális kiállítást tekinthetünk meg, ember nagyságú, élethű figurákkal, valamint különleges fényjátékokkal és hangeffektek mutatják be a történelmi jeleneteket. Az élmény igen érdekes, intenzív, néhol kissé ijesztő, a bábuk mintha élő emberek lennének.

kiállítás után eltévelyegtünk a kis utcákba, majd megérkeztünk a várfalhoz, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a környező településekre. a várfalon helyezkedik el a méltán híres Fontanella Tea Garden, amelyet szinte minden utazási oldal megemlít, és megdicsér, de mi most sajnos nem tudtunk bemenni, mert hatalmas sorban álltak a betérni kívánó turisták. Három éve télen meglátogattuk a teaházat, és egy finom capuccino mellett csodáltuk a kilátást.

Mariann
Novák Marianna