Mdina 

2019.01.03

 


50 évvel ezelőtt ezen a napon láttam meg a napvilágot, ötven év, fél évszázad, mennyi minden belefér, és mennyi minden nem. Ami nem fért bele azt ezután kell megtennem, a bakancslista meg csak növekszik, rákerült például Gozo sziget városa Rabat, és Popeye Village is. 

Reggel amikor felébredtem csodálatos nagylányom egy kis sütivel köszöntött, amin egy szál gyertya égett, nagyon meghatódtam, könnyes szemmel fújtam el a gyertyát, majd megettem a sütit. A szülinapomon igazán jó program várt bennünket, Mdina városába terveztünk ellátogatni, ahova busszal indultunk útnak, első állomásként a Mdina Glass üvegműhelyt volt betervezve. A buszról leszállva, kicsit sétáltunk, keresgéltük az üvegműhelyt, de egy áruházba botlottunk, ahova betértünk körülnézni. Egy barkács, és lakásberendezési áruház volt, azért emlékezetes a számomra, mert kicsit bóklászva, a pénztárnál felfedeztem egy színes plüss unikornist, aminek roppantul megörültem és azonnal meg is vásároltam, mert a kicsi lányom ezt kért ajándékba. Ezután már hamar megtaláltuk az üvegcsiszoló műhelyt, ahova belépve különleges gyönyörű, helyben készített üvegből készült dolgokat láttunk. Voltak tányérok, poharak, vázák, tálak, órák, mindenféle kisebb, nagyobb dísztárgyak, például apró karácsonyfa icipici díszekkel, kis állatkák, gyöngyök, szívecskék, lámpák, tükrök, sőt komplett tisztán üvegből készült bejárati ajtó is. (nem túl praktikus egy kamasz szobájába)

Minden termék kézzel készült ízléses, esztétikus mutatós egyedi darab, különféle színvilágban. Az egész üzlet ragyogott a csillogó üvegből megmunkált tárgyaktól. Az üvegfúvó műhely az üzlet egyik helyiségében úgy van kialakítva, hogy a látogatók végig tudják követni egy tárgy elkészülését. Ottjártunkkor éppen almákat formáztak, de a látogatók kedvéért néha egy madarat is készített az egyik mester.  Szédületes művelet volt, igazi csapatként dolgoztak az emberek, az egyik munkás felhevítette az üveget, a másik nagyjából megformázta, a harmadik az apróbb részleteket alakította ki, a negyedik ellenőrizte és lehűtötte. Magabiztosan dolgoztak, ördögi ügyességgel bántak az üveggel. Nagyon sokáig elidőztünk a kis műhelyben és a boltban is, figyeltük, hogyan lesz a szinte folyékony idomtalan üvegből, káprázatosan csillogó, egyedi dísztárgy, teljesen lenyűgözött a látvány. Természetesen vásároltunk is, igaz csak apróságokat, mert ezeknek a bámulatos kis daraboknak igencsak magas volt az áruk.

Mdina Glass műhelye után kicsit sétáltunk a bolt mellett található parkban, ami megint eléggé érdekes volt. Egy kör alakú térre bukkantunk, amit sárgás téglából épült boltíveket formázó fal vett körbe. A fal tetejére egy hosszú lépcsősoron lehetett felmenni. A kis térhez csatlakozott egy különleges kert is, ahol a szépen megformázott csupán zöld, vagy apró színes virágú bokrok magas pálmafák esztétikus, mutatós látványt nyújtottak. A növények között szökőkutak is voltak, de január lévén nem üzemeltek.

Miután mindent alaposan megnéztünk, megkerestük a buszmegállót, ahonnan Mdina városába tudtunk menni, ami nem volt egyszerű, mert a bal oldali közlekedés miatt néha összekevertük az irányt. Végül megérkeztünk, és egy újabb csodás várost fedezhettünk fel. Mdina hosszú ideig volt Málta fővárosa, au óváros rész hatalmas erődfalakkal van körülvéve, a szűk kis utcákon csak gyalog lehet közlekedni, autóval csak a helyi lakosok mehetnek be, szigorú engedélyek birtokában. Az épületek főleg lakóhelyként funkcionálnak, azt olvastam, hogy a lakosainak száma 250 körüli.  Az impozáns főkapun belépve magunk mögött hagytuk a modern 21. századot, labirintus szerű szűk kacskaringózó utcákon barangoltunk, régi sárgás falak között, amik egyhangúságát hatalmas gyakran virágokkal díszített fa kapubejárók, és keskeny, díszes erkélyek törik meg.   Az egész látvány olyan meseszerű, volt mintha egy másik korba, egy másik világba csöppentünk volna. Az olvastam, hogy az erődítmény története a középkorig nyúlik vissza, amikor az arabok és a normannok uralkodtak a városban. Az arab megszállás legegyértelműbb hatása a városra az utcák labirintusos tervezete az ókori, kanyargós utcák és a hangulatos csendes sétányok. A város az UNESCO Világörökség része, úgy ismerik, mint a „Csendes Város”

A keskeny utcákon sétálgatva, betekintettünk egy kapualjba, és egy csodálatos templomra bukkantunk, akkor fedeztük fel, hogy érdemes belesni a nyitva lévő kapuk mögé, mert ki tudja milyen csodára bukkan az ember. A kanyargós utcákat hangulatos kisebb, vagy éppen elegánsabb nagyobb terek keresztezik, az egyik kis utcából kiérve Mdina katedrálisához, a Szent Pál katedrálishoz érkeztünk. 

„A hagyomány szerint itt állt Málta első katedrálisa, ami a muszlim időkben romba dőlt. A normann hódítás után újjáépítették, és Szent Pálnak szentelték. Azután több alkalommal bővítették. A normann katedrálist elpusztította az 1693-as földrengés, ezért a lovagok felkérték Lorenzo Gafà helyi építészt, hogy építsen új templomot Mdinában.”(Wikipedia) 

Sajnos a katedrálisba nem tudtunk bemenni, mert zárva volt, de kívülről is nagyon fenségesnek és megkapó látvány volt. Mdinában rengeteg műemlék található, hiszen az egész város egy műemlék, sok csendes kis mellékutca vezet eldugott kápolnákhoz, melyek mindegyike szintén méltó a figyelemre. 

A kis tekergős utcákból a fő utcán keresztül kijutottunk egy hangulatos kis térre, amin keresztül fel lehetett menni a városfalra, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt amerre a szem ellát, szerencsére hideg, de tiszta napos idő volt, így ki tudtuk élvezni a páratlan szépségű panorámát. A hosszú séták alatt kicsit elfáradtunk, a várfal mentén süvítő hideg széltől kicsit átfáztunk, no meg jól esett volna egy kávé is, ezért betértünk a várfalnál található Coogi’s Étterem és Teaházba, ahol egy finom kávé mellett melegedtünk fel. Kis pihenés után újra körbejártuk a Mdina városát, elmerültünk a történelemben, újra meg újra megcsodáltuk az építészeti remekműveket, elvesztünk a kanyargós kis sárga utcákban, igyekeztünk minden látnivalót elraktározni a fejünkbe és a fényképezőgépünkbe.

Késő délután indultunk vissza buszjáratot keresni, ami nem volt egyszerű mert az összes busz, ami nekünk jó lett volna Bugibba felé mind tele volt, és meg sem állt a megállóba, így a harmadik telebusz után felsétáltunk a végállomásra, ami azért volt kicsit kellemetlen, mert eleredt az eső, és bizony az idő is egyre hűvösebbé vált. Már esteledett mikor visszaértünk a szálláshelyünkre, kis pihenő után elsétáltunk a kis olasz családi étterembe, ahol elköltöttük a szülinapi vacsorát. Nagyon szép születésnap volt, köszönöm az egész Családomnak.

Novák Marianna