Córdoba
Spanyolország
Lányom az Erasmus + program keretén belül Spanyolországban töltötte a szakmai gyakorlatát, november végén meglátogattam és eltöltöttünk pár kellemes napot a csodálatos Costa del Sol vidékén. A repülőjegyet egy hónappal az utazás előtt vettem meg, mivel két bőröndöt is vittem így fel kellett adnom a poggyászomat, arra viszont nem számítottam, hogy közel másfél órát kell sorban állnom a csomag feladása miatt, ezért a biztonsági ellenőrzést, és utána terminál megkeresését már futva tettem meg, de idejében odaértem zárás előtt a kapuhoz, de hiába siettem, a gépre való beszállásra még várakozni kellett, ami kicsit kellemetlen volt a hideg szeles novemberi időben. Végül némi késéssel, de a gép felszállt, és közel háromórás repülést követve földet értük Malaga repterén.
Mikor kimentem a terminálból csodálatos nagylányom széles mosolyába, és ölelő karjába ütköztem, ami a legjobb dolog volt, és már nagyon hiányzott. Az idő számomra kellemesen langyosnak tűnt a budapesti késő novemberi cidri után. A reptérről vonattal mentünk, Benálmadena felé, de útközben még megálltunk és felvettük az autót a mit egy kedves, barátságos, Spanyolországban élő magyar pártól béreltünk. A papírok kitöltése után, negyedóra alatt megérkeztünk Benálmadenába, ahol a lányom a lakást bérelte. A lakás kicsi, de nagyon otthonos volt, egy szobából, egy kicsi konyhából, és egy pici fürdőszobából állt, de a lakás éke az aprócska erkély volt, ami étkezőnek volt beépítve, és csodás kilátást biztosított a városkára. A finom illatokból arra következtettem, hogy az én gyönyörűségem vacsorával várt, és nem is csalódtam. Másnap autóval indultunk Córdoba felé, ami körülbelül 220 kilométerre van Benálmadenától. Az út nagyon kellemesen telt, a kétszer két sávos autóúton haladtunk, ami nem fizetős, viszont jól karbantartott, biztonságos, és csodálatos tájakon vezet keresztül. Habár én vezettem, de mivel nem siettünk, kicsit nézelődni is tudtam, az út két oldalán a táj rendkívül váltakozó, néhol zöldellő dombok, pálmafákkal vagy olajfa ültetvényekkel teli kertek, néhol sziklás kopár, de rendkívül látványos domboldalak az út felé meredő robusztus sziklákkal.
Volt, ahol teljesen lelassítottam, hogy hogy tudjak nézelődni, a lenyűgöző látvánnyal nem tudtam betelni, de a lassabb tempó ellenére is két és fél óra múlva megérkeztünk, és rövid keresgélés után le tudtunk parkolni a város központjában lévő földalatti parkolóházban. Córdoba Andalúziában a Guadalquivir folyó partján fekszik a Sierra Morena lábánál, Sevilla és Málaga után Andalúzia harmadik legnagyobb városa. A város egy ideig arab befolyás alatt állt, a Córdobai Kalifátusnak volt a központja, a fénykorát a 10. és 12. század között élte, ekkor a világ egyik legnagyobb városaként tartották számon, a kultúra és gazdagság fellegvára volt, az akkori feljegyzések szerint már akkor körülbelül 1 millióan lakták. Az évszázadok óta itt élő mórok biztosították a több vallási nemzetből összetevődő lakosság békés együttélését, megtarthatták a hitüket, templomokat építhettek, szabadon gyakorolhatták a vallásaikat, amennyiben elfogadták a mórok uralmát és együttműködtek velük. Amikor a keresztények elfoglalták a várost, vége lett egy korszaknak, a keresztények elűzték a mórokat és a zsidókat, az ott maradt mór lakosságot erőszakkal megkeresztelték, és felállították az inkvizíciót, mindenféle eretnek gondolat kiirtása céljából. (forrás: wikipédia)
Córdoba belvárosa 1984-ben felkerült az UNESCO Világörökség-listájára. A város manapság egy lenyűgöző kulturális központ Európa déli részén, Spanyolország egyik legszebben gondozott és legmagasabb életszínvonalú városa, amely a világ egyik legszínesebb és legszélesebb körű történelmi helyével rendelkezik. Kis séta után Córdoba legfőbb látványossága a Mezquita felé indultunk, de mire odaértünk pont bezárt, és csak pár óra múlva nyitott újra. Sebaj, Córdoba még nagyon sok szépet tartogat számunkra, így tovább sétáltunk. Ami azonnal lenyűgözött az a rengeteg narancsfa, az utcák, a terek az épületek mentén sorakoznak, a zöld és narancssárga játékosságával színesítik a tájat, és ami nagyon érdekes az érett narancsok hívogatóan, érintetlenül csüngenek a fákon, én azon gondolkoztam miért hagyják megromlani a csodás gyümölcsöket, miért nem szüretelik le. aztán a választ is megkaptam, az egyik téren az egy fáról leszedtem egy értettnek tűnő, gyümölcsöt, meghámoztam, és megkóstoltam, ehetetlenül savanyú volt, de nem olyan, mint egy citrom, hanem más, kellemetlenül fanyar, rossz ízű volt, később utána is olvastam, ezek bizony vadnarancsok, szépek, csábítók, de evésre nem alkalmasak.
Az utunk a Córdoba történelmi központjában a Mezquita és a Guadalqivir folyó közelében fekvő Alcázar de los Reyes Cristianos várba vezetett. Alcázar de los Reyes Cristianos más néven a Alcázar, I. kasztíliai Izabella és az Aragon II. Ferdinánd egyik elsődleges rezidenciája volt. Római a Vizigót, és arab maradványok együttese jellemző ebbe a fenséges épületegyüttesbe, a ki nem csoda, hiszen ez a város a történelem során különféle uralkodóknak a kedvenc helye volt. Amikor 1236-ban III. Ferdinánd meghódította Córdobát a régi kalifátus palota részét képező épület teljesen lepusztult volt, de X. Bölcs Alfonso megkezdte a helyreállítását, melyet XI. Kasztíliai Alfonso uralkodása alatt fejeztek be 1328-ban. Az épületeket a történelem folyamán több mindenre használták, ebben a katonai jellegű épületben laktak nyolc éven át a katolikus uralkodók, valamint itt volt a Szent Hivatal, az inkvizíció központja, és a 19. század első felében pedig börtönként is funkcionált.
Az Alcázárt 1931 óta Córdoba történelmi központ része, 1994-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Ahogy sétáltunk a falak között meglepő volt, hogy az épületek majdnem négyszögletes kőtömbökből vannak felépítve, nekem a falak, a tornyok, a lépcsők, nagyon robusztusnak, keménynek, és törhetetlenek tűntek, mégis harmonizálnak az elegáns, csodálatosan rendben tartott kertekkel.
Az udvarokon, a medencék között kis csatornák és hidak vezetnek át, a kertben mindenféle egzotikus és gyönyörű virágok, gyógynövények nyílnak, a kis sétáló utakat narancs, citrom és egyéb formára nyírt fák, bokrok övezik. A medencéket körben tetszetős, színes virágok határolják, fölöttük, narancsfák, és égbe szökő pálmák nyújtózkodnak.
A vízben hatalmas, színpompás halak úszkálnak, a turisták kenyérmorzsát szórtak, nekik, amelyekért játékosan fel- felugráltak. A kertekben a pálmafák, a citrom és narancsfák, a különböző formára nyírtak, volt olyan bokor is, ami egy kis kastélyt formázott, a gyerekek és a felnőttek nagy örömére.
Az örökzöldek és ciprusok között különféle szobrokat találhatunk, amelyek közül kiemelkedik a katolikus uralkodók, Izabella és Fernando, Kolumbusz Kristóffal való találkozását megörökítő hatalmas szobra.
Miután keresztül-kasul bejártunk az épületeket és a kertetek, visszatértünk a Mezquita kapujához, ám még mindig tartott a szieszta, ezért a közeli kis bisztróban csillapítottunk az éhségünket. Egyikünk tört krumplis, tojásos ételt a másikunk valamiféle érdekes, de roppant ízletes szósszal leöntött krumplit kért, mindkét ételnek rendkívül érdekes volt az ízvilága.
Még arra is volt időnk, hogy ebéd után sétáljunk a városkában így elindultunk girbegurba kis utcákon, amelyeket mindenfelé kis terek kereszteznek, ahol meg lehetett pihenni a padokon a narancs, vagy egyéb mediterrán típusú fák árnyékában. A házak udvarára betekintve virágokkal borított, szökőkutakkal, teli kertecskéket fedeztünk fel, mint később után olvastam ezek a díszes udvarok a „patiok”, amelyekre Córdoba lakosai annyira büszkék, hogy évente versenyt is rendeznek, amikor is kiválasztják a legautentikusabb, legszebb patiót.
Ahogy távolodtunk egyre inkább az volt az érzésem, hogy jól eltévedünk, de igazából nem bántuk, mert teljesen elbűvölt bennünket a kis sikátorok, utcák hangulata, de végül csak visszataláltunk, és végre be tudtunk menni a Mezquita elbűvölő épületébe.
A leghíresebb arab típusú épület Európában, a córdobai Nagymecset amelyet 786-ban kezdtek el építeni. Miután a keresztények meghódították Córdoba-t és az iszlámot véglegesen kiűzték az Ibériai-félszigetről, a keresztény püspök nem tűrte el az iszlám építményt, le akarta teljesen romboltatni, ám a lakosság tiltakozására a mecset felhasználásával 1523-ban, Hernán Ruiz Elder építész és a fia, reneszánsz stílusban egy keresztény katedrálist alakított ki a csodálatos építmény közepén.
A mecsetnek nincs főbejárata, viszont számos kapun keresztül be lehet jutni az épületbe, a fallal lezárt tér két egyenlőtlen részre oszlik, a kisebbik részen található a nyitott udvar, vízmedencékkel, ami rituális kútépítmény, itt végezték a rituális tisztálkodást, innen nyílik a hatalmas félhomályba boruló oszlopterem, megszámlálhatatlan hatalmas oszlopsorral. Manapság az egész komplexum Córdoba legfontosabb emlékművét a város történelmi központjának részét képezi. A mecsetben sejtelmes félhomály uralkodott, az emberek elcsöndesedtek, minden látogatót átjárt a hely szelleme. Szinte megbűvölve sétáltunk az oszlopok között, és lassan elértünk a mecset közepén található fenséges katedrálishoz. Leültünk az egyik padra, és csak csodáltunk a pompázatosan díszített templomot. Hosszasan időztünk az épületben igyekeztünk minden szépséget elraktározni magunkban. Sajnos fotózni csak keveset tudtunk, mert a fényviszonyok nem igazan voltak ideálisak.
A mecsetből kilépve hunyorognunk kellett a nappali fényben, pedig az idő elég felhős volt, lógott az eső lába, és pár perc múlva elkezdett csöpörögni. Azért mi még elsétáltunk a régi római híd felé, a híd közepén Córdoba védőszentjének, Rafael arkangyalnak a szobra áll a hídról lenézve a látvány ne m túl szívderítő, a barnás folyóban itt-ott, kisebb szigetek alakultak ki, amelyeken madarak pihentek. A hidat elhagyva lassan sétáltunk vissza a pakolóhelyünk felé, sajnos az eső egyre jobban rázendített, és lassan be is alkonyodott, így elindultunk a szálláshelyünk, Benálmadena felé.
