utazás

                 2019.03.20.

Március közepe felé, a délelőtti iskolát, és munkát követően (amire már egyikünk sem tudott igazán koncentrálni) egy napsütötte szerda délután indultunk a Liszt Ferenc repülőtérre, hogy egy gép Spanyolország felé repítsen bennünket, a 10 napos családi pihenésre, kiruccanásra, és főleg, hogy végre magamhoz ölelhessem karácsony óta nem látott idősebbik lányomat, aki szeptember óta Spanyolországban élt. Mivel a kisebbik gyermekemnek ez volt az első repülős útja, ezért az utazás is fokozott izgalommal töltött el Bennünket. Kislányom még a biztonsági ellenőrzést is széles mosollyal üdvözölte, lelkesen rámolta ki a féltő gondoskodással összecsomagolt táskáit, ürítette ki a zsebeit, rendkívül izgalmasnak találta a tálcákra való kipakolást, az átvilágító kapun való áthaladást. Mosolygott a morcosan munkájukat végző embereke, épp, hogy táncra nem perdült, semmi nem ronthatta el az örömét és az izgalmát. A gépre való hosszas várakozás során is végig csicsergett, izgatottan ugrándozott. A repülőtér, a ránk váró hatalmas gép, a felszállás, az alkonyodó város távolodó fényei megannyi izgalmas látnivalóval szolgált. Három és fél órával később egy kicsit döcögős landolás után Malagában értünk földet. A reptéri kapunk kilépve, kicsit csöpörgő eső, kellemes langyos hőmérséklet, és ami a legfontosabb, a nagyobbik lányom széles mosolya várt bennünket. A szállásunk Torremolinosban, egy színes vidám kis tengerparti városban volt, ahova a reptérről a Costa del Solt átívelő vonattal lehet a leggyorsabban eljutni. Buszjárat is van, ami lassabb, de olcsóbb, ám ilyen későn már csak a vonat üzemelt. Habár este 11 óra is elmúlt már, a város még egyáltalán nem pihent, az utcákon sok járókelő téblábolt, az éttermek, bárok, nyitott ajtóval hívogatták a vacsorázni kívánó vendégeket. Mi viszont annyira elfáradtunk az utazás izgalmától, hogy a pici lányom általi élménybeszámolóval fűszerezett vacsora után aludni tértünk. Ám előbb a nagylányom elmondta a legfontosabb szabályt, ami egész Spanyolországra érvényes, a papírt tilos a WC-be dobni, mert eldugul, és akkor aztán nagy bajban leszünk. 😊.

fbt
Novák Marianna