Tarifa
Tarifa városa a 36. szélességi körön, Spanyolországban, Cádiz tartományban található, és Nyugat-Európa legdélibb városa, híd Európa és Afrika között, határ a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán között. Afrika partjaitól mindössze 14 km választja el, éghajlata mediterrán, ami nagyon kellemes, télen is 18-20 °C a hőmérséklet, de nyáron sincs rekkenő hőség az állandó szél miatt, ami vagy a nyugat felől érkező, óceáni (Poniente) vagy az Afrika felől fújó keleties (Levante) szél, és átlag sebessége 54 km/h. A gibraltári szoros miatt kialakuló csatorna hatás miatt szinte mindig erősen fúj a szél, ezért a szörfösök számára igazi paradicsom, a statisztikák szerint átlag évi 300 napot lehet szörfözni. Hosszan nyúló homokos strandja, kristálytiszta kékes-zöldes vize fürdőzésre csábító. Bármerre néztünk nem tudtuk a látványt megunni, táj csodálatos, hullámzó tenger, Afrika sejtelmes partja, a szörfösök akiket szél magasra felkap, mind-mind csodálatos látványt nyújt.
„A szél Tarifán gyorsan változik, kétféle jellegzetes széllel találkozhatunk: Poniente: a nyugatról, az Atlanti-óceán felől fújó gyengébb, de stabilabb szél, ami télen gyakoribb, és felhős időben is előfordul. Általában 3-5 Beaufort-tal vagy 8 – 19 csomóval fúj. A Poniente sideshore (parttal párhuzamosan), illetve side-onshore (part felé) irányú szél, ami erőteljesebb hullámokat generál a Los Lances strandon. Levante: a keleti irányból, a Földközi-tenger felől érkező szél jellemzően erős és száraz szél, kisvitorlás és főleg akkor fúj, ha tiszta az idő. Nyáron szinte csak ez a szél fúj. Általában 5-8 Beaufort-tal vagy 19-46 csomóval fúj. A Levante éjszaka és nappal is non-stop fúj, amit a Gibraltári szorosban kialakuló csatorna hatás okoz. A Levante side-offshore (parttól elfelé) irányból fúj, így kezdőknek ilyenkor a Valdevaqueros-öböl jelent biztonságos terepet.”
(forrás: https://viharsarok.hu/utazas/tarifa/)
Érkezésünkkor a városon áthajtva a kikötőben lévő parkolót céloztuk meg, de közvetlenül a zárt kikötő mellett húzódó kis utcában találtunk egy helyet, ami ráadásul ingyenes volt. Az autóból kiszállva szinte azonnal megpillantottunk egy körülbelül kétszáz méter hosszan húzódó gátat, amely a térkép szerint egy kisebb félszigetre, az Isla de Las Palomas-ra vezet. Az Isla de Las Palomas, magyarul Galambok Szigete egy vékony töltéssel kapcsolódik a szárazföldhöz, a leírások szerint egykor egy katonai bázis része volt, és több, mint 3000 férfinak nyújtott otthont.
Végigsétáltunk a töltésen, ahol több szobrot is felfedeztünk, az egyik egy segítséget nyújtó kéz, amely alatti táblán olvasható: „En homenaje y apoyo a las gentes de la comarca del Campo de Gibraltar, por su labor soldaria de acogimiento a los ninos y ninas extranjeros que llegan solos a nuestra tierra.” (Tisztelet és támogatás a Campo de Gibraltar régió lakosságának, a külföldi fiúk és lányok fogadásában való szolidaritási munkájukért, akik egyedül érkeznek a földünkre.) A másik egy bakancs, amely valamiféle Európai találkozóra való emlékszobor lehet, sokat kerestem, hogy pontosabban mi lehet, de sajnos sehol nem találtam választ.
Ahogy sétáltunk végig a töltésen, az egyik oldalon a Földközi-tenger, másik oldalon az Atlanti óceán hullámai csapdosták az oldalát, és a két víztömeget hosszasan szemlélve észrevettük a különbséget. A gát vége felé egy tábla tájékoztat arról, hogy „Te Tarifában Európa legdélebbi városában vagy,”
Sajnos a félszigetre nem tudtunk bemenni, mer egy kerítéssel le volt zárva, így a kerítés mellett a köveken lemászva egy kis csendes öbölben találtuk magunkat, ahol a szél kevésbé fújt, a víz kristálytiszta volt a látvány pedig elképesztően csodálatos.
És ott volt velünk szemben Afrika! Napos, szeles tiszt idő volt, igen felemelő látvány volt áttekinteni a rejtélyes Afrika partjaira, hosszan szemléltük a hegyvonulatokat, valamint láthattuk a híres Tanger, Marokkó kikötővárosának kis házait is.
Hosszú órákon át csodáltuk Afrikát, a tengert és az óceánt, fürödtünk is, majd a hogy a anap kora estébe fordult, megéheztünk, elindultunk egy éttermet keresni. A Monumento a Guzman El Bueno szobra melletti Freiduria La Almena étteremet választottuk, ami igen jó döntésnek bizonyult. A kiszolgálás gyors és barátságos, az étel nagyon finom és bőséges volt, ráadásul különleges desszerteket is kóstolhattunk, mindezt elfogadható áron.
Hogy lejárjuk a korai vacsorát, elsétáltunk a város felé, körbejártuk a Castillo de Guzmán el Bueno-t amely sajnos már bezárt, így a belseje ezúttal rejtve maradt előttünk. Sétálgattunk a szűk utcákon, bekukkantottunk a nyitott udvarokba, ahol csodálatos virágoskerteket hoztak létre a lakók, egy szűk térre érkezve a San Mateo templomhoz jutottunk, de nagy bánatomra zárva volt, pedig azt olvastam, hogy érdemes megnézni mert igen különleges. Építése a 15. század elejére nyúlik vissza, de mivel Tarifa a történelem során a muszlimok és keresztények fennhatósága alatt is volt, ez a kettősség a vallási épületekben is mély nyomot hagyott.
Egy kis történelem: A város neve a római időkben Iuila Taransducta volt. Itt telepedtek le a Tangerhez közeli Zelis lakói, ekkor még csak egy kis halászfalu volt. 710-ben amikor a mórok elfoglalták az Ibériai-félsziget nagy részét, Tariff-ben-Malik nevű hadvezér szállt partra 500 emberrel, a történészek szerint róla kapta a város a nevét, és az arab uralom alatti időkben Tarifa igen fontos kikötővárosnak számított. A kikötő és a város között találhat kastélyt muszlim vezetők építtették a 10. században, III. Abd-al-Rahman uralkodása alatt. A 12. századtól a keresztények és az arabok felváltva foglalták el a várost, míg 1292-ben IV Sancho ostromot indított és megadásra kényszerítette az arabokat. A város védelmére Alfonso Perez Guzmant bízták meg, de 1340-ben végleg keresztény kézre került.
A templomot elhagyva végigsétáltunk a Paseo de La Alameda-n ahol finom fagylaltot kóstoltunk. Visszatérve a kikötő elé, szemügyre vettük a Monumento a Guzman El Bueno emlékművet, ami Manuel Reiné Jiménez munkája és 1960-ban állították fel. 1292-ben, amikor a mórok ostromolták a várat, a várvédők parancsnoka Alonso Pérez Guzmán volt. Guzmán kilencéves fiát az ostromlók egy áruló segítségével túszul ejtették, és szabadon bocsátásáért cserébe a vár feladását követelték. A kapitány azonban azt felelte: „Inkább élek becsületben a fiam nélkül, mint a fiammal becsület nélkül.” E szavakkal egy éles tőrt dobott le a várfalról, hogy a mórok azzal vegyék el a fia életét. Alonso Pérez Guzmánt a városban mindmáig nagy tisztelet övezi, Jóságos Guzmánként szokás emlegetni. Az emberek 1861 óta szerettek volna Guzmán tiszteletére emlékművet állíttani, a szobrot csak 1960-ban lehetett elkészíteni és elhelyezni. A szobor a Paseo de la Alameda sétány déli végén található, amely a 19. század második felében épült.
Alkonytkor visszasétáltunk az Isla de Palomas kis szigetére, és megcsodáltuk a naplementét a z Atlanti óceán felett.
